Reggel együtt indulunk: ki suliba, ki kórházba, ki palatáblával, ki tarisznyával… titty-totty és csossz-csossz.

Sárgalázas beteget csak könyvben vagy videón láttam … A rettegett kórnak alig van gyógymódja, az érintettek 50%-a kezelés nélkül is túléli – így az elmélet. A sárgaláz elleni védőoltást 9 hónaposan jórészt mindenki bekapja, az emlékeztető oltás viszont elmarad, így védelmet sem túl sokat adhat. Tünetet kezelünk és … hmm … hiszünk az 50%-ban.

A balesetes férfiú ellátását döbbenten bámulom: Archile helyileg érzéstelenít, sebet takarít, majd összevarr (amivel nincs is gond, csupán a környezet másabb, mint máshol), aztán a sebesültet az udvaron levő vízcsaphoz kíséri és a bevarrt sebre hideg, vezetékes forrásvizet csurgat. Szóhoz jutni nem tudok, és a fotó is elmarad, amit őszintén sajnálok. Archile, döbbenetem látván, vigyorog: ez itt Afrika, improvizálunk. A sebesült meg sem mukkan, Archile az összevarrt, kb10 centis sebet steril kötszerrel borítja, gondosan leragasztja. És ennyi. Esetleges tetanusz megelőzésről szó sem esik, ha esne, sem lenne amivel. Négy nap után a varrat szép, gyulladás nincs.

Indulnék már a bozótba, muszlim király látogatására, amikor küldönc érkezik: a szomszédban valahol valaki épp ikreket szül. Az egyik baba kipottyant, a másik bennmaradt, a helyi bábasszony segítséget kér. Bonyolódik kicsit a helyzet, mert a kameruni törvények tiltják az otthonszülésben való segédkezést, ami, a körülményeket tekintve (piszok, sötét, füst stb) teljesen érthető. Megyek, intem, bár vacog bennem e lélek, hogy akkor mit és hogy; Archile inti, hogy elkísér, én sejtem, hogy improvizálunk a vezérszó, ami most egyáltalán nem biztató. Mire odaérünk, az asszony már nincs otthon: szülés közben motorbiciklire ültették, a 25 km-re levő Wum-i kórházba vitték. A világrajött baba, egy piszkos takaróban, a bábasszony karjában, jól van.

Három nap múlva, azaz szerdán, ami tképpen country-Sunday, azaz a nyolcnaponkénti hagyományos vasárnap, amikor dolgozni nem illik és nem szabad, anyuci érkezik a két babával: mindhárman jól vannak. A 19 éves fiatal nőnek ez a második ikerszülése, a négy lányból három otthon született. A frissen született aprókák két-két kilósak.

A vásárnap a country-Sundayt követi mindig, a héten csütörtökre esik.

A fiatal lány lábán levő hatalmas sebet a rossz szellemek okozták, akik, két hónapja immár, hogy egy kis pattanás formájában, mérget csentek bele – így a hagyományos orvos, aki hosszú heteket szánt arra, hogy a sebre helyezett főzetekkel és füvekkel a lányt a szellemtől és méregtől megszabadítsa. Az akció sikeres lévén, a „megtisztított” lányt a mi gondjainkra bízza, hadd folytassuk mi. Tesszük.

Az epegörcsös asszony ellátásában viszont ő segédkezik: ha a görcsoldó nem hatott, akkor neki remek szere van a hánytatáshoz. Teszi. Nem nagyon találkozunk, de a beteg érdeke úgy tűnik, hogy igényli a kooperációt.

A maláriás láz, főképp ha a páciens kisgyerek és már napok óta beteg, elég riasztó látvány. Az időnkénti áramingadozás és „low voltage”, amikor egymást is alig látjuk, kétségbe ejtene, ha nem ismerném a megoldást: improvizálunk. A fiúk remekelnek, egyikük az elemlámpát tartja, másikuk (ő a tanonc) egyetlen mozdulattal a gyerkőc vénájába helyezi a tűt; indulhat a kinines infúzió.

Hosszú nap után, késő délután indulunk haza. Úgy tűnik, nem csupán mi:

Este együtt főzünk, Valery, Shella unokaöccse, aki Esuban végzi a szakközépiskolát, a főszakács. Főtt vadbanánt és krumplit, hozzá paradicsommártást készítünk. A mártáshoz nem kell egyéb, mint hagyma, paradicsom, petrezselyem levél, fokhagyma, erős paprika és nagyon vékonyra szeletelt répa. És végre kiderül a konyhaasztalon levő kövek titka: a petrezselyem levelének összezúzására szolgál.

(fotó: előkészített alapanyagok – fontos, hogy a paradicsom kellőképpen megpuhuljon, utána következhetnek a fűszernövények és a répa)

Az elkészült kaja finom, kellően fűszeres, pikáns.