Munkep, Munka és Gayama Esu és Nigéria között levő három település neve, mindhárman Esuhoz tartoznak. Ezt ugyan Munka nem vallja, bár idevándorolt külön törzsként, de Esu legkisebb és legszegényebb részeként, autonómiát akar. A három település külön-külön völgyben fekszik a Menchum folyó partján, Esu felől Nigéria felé haladva Munkep-Manka-Gayama sorrendben. Munkepot a rossz, járhatatlan, meredek, sziklás hegyi út miatt részben motorbiciklivel, részben gyalog lehet megközelíteni. Az egy órás, 2000 frankba kerülő motorbiciklis utat, az útiránytól függően három-négy órás gyaloglás követi; hegyről le, hegyre fel néhol 45 fokos szögben. És hogy takarékosan bánjunk a pénzzel, hárman utazunk a látható járművön.

Munkepnak van kórháza, 28 éve épült, egyszer felújították, teljesen üres. Orvos nincs, egy szakképzett orvosasszisztens látja el három települést, azaz látná el, ha ott lenne. Gyógyszertár sincs, a két kisboltban lehet néhány gyógyszert vásárolni. Villanyáram nincs, vezetékes víz sincs, a folyó vizét issza és ebben mos, mosakszik, fürdik mindenki. Mosogatáshoz, főzéshez is ebből visznek vizet. Délután/este merítik alá a hálókat is, amik megtelnek hallal reggelre. Az apróbb bajok, betegségek spontán gyógyulnak, a súlyosabb betegeket (ha gyerek, az anyja hátán, ha felnőtt, akkor indián bambuszból improvizált hordágyon) Esuba vagy Nigériába viszik. Nigéria távolabb esik ugyan, de az út, ha többe is kerül, járhatóbb. Ha a családfőnek saját járműve van, akkor viszont nincs semmi gond:

Utunkat négy naposra szánjuk, gilisztahajtó szereket és vitaminokat viszünk magunkkal, én a helyre is kíváncsi vagyok. Útitársam az örökmorgó, remek helyismerettel rendelkező, egykori vadász-földművelő-kenus, jelenleg orvosasszisztensként dolgozó Godwin, akinek a meleg miatt van a leginkább morogni valója. Kabátját éjjel takarónak, kapucniját pedig nappal napszúrás ellen használja.

Munkepban volt a szállásom, egy fűtetős vályogházban: a háziasszony adta át szúnyoghálós bambuszágyát, a szobában levő másikon négy gyereke osztozott.

Száraz évszakban a családok többnyire a farmokon dolgoznak, otthon csak a nagyon öregek vagy betegek maradnak. A munka oroszlánrészét az asszonyok végzik, gyereket szülnek és nevelnek, főznek, mosnak, földet művelnek, begyűjtik a termést, az egyházaknak is rendszeresen besegítenek. A család hajnalban, a Nappal együtt kel. Ennek gyakorlati oka van: egyrészt oszlik a sötét, másrészt, mert éjjel és hajnalban hideg van a házakban. A gyerekek mosogatnak, udvart sepernek, majd megeszik az erjesztett kukoricadarás reggelit. A nagyobbak iskolába mennek, a kisebbek anyjuk közelében maradnak. Az agyagtégla készítése is a nők dolga, a házépítésbe is besegítenek. A férfiak tanácskoznak, vadásznak, halásznak, a házon kívül tesznek-vesznek. A csecsemők anyjuk hátán vagy a szúnyoghálós bambuszágyon maradnak, anyjuk közelében mászkálnak vagy totyognak egész nap.

Délutánra összegyűl a család, ha tehetik, együtt ebédelnek. Mindenkinek külön kis edénye van, ebbe kerül a kihagyhatatlan fufu és a fufu mellé főzött olajos főzelék vagy bármi más. Az ételre nem kell pénzt költeni: a banán, vadbanán, óriás ananász, édesgyökér, olajpálma, különféle tökfélék, itt mind megterem. Vadhús is van bőven, halat a folyó ad, kecske, tyúk minden udvarban van. Estebéd után pucérra vetkőzve az udvar közepén a fürdés következik, ki-ki saját magát, a nagyobbak a kisebbeket is tisztára csutakolják. Ilyenkor már többnyire sötét van, szüksége van a petróleumlámpának. Vacog és viháncol a négy gyerek, míg szárazra dörzsöli, majd glicerinolajjal tetőtől-talpig bekeni magát. Ruhát vesznek magukra és irány a háromtűzhelyes konyha; apjuk-anyjuk mellett, a tűzhely melege körül későig, elalvásig ülnek, beszélgetnek, nevetgélnek. Anyjuk egymás után, karjában ölelve viszi ágyba őket.

Legtöbben kakaócserjét termesztenek, mert arra van leginkább kereslet. A gyümölcs magját kiszedik, három napig zsákokban vagy edényekben erjesztik, majd szétterítik az udvar közepén és újabb három-négy napig tartó szárítás következik. A száraz magvakat Bamendába viszik és eladják, ötkilónként hatezer frankért; szerencsésebb esetben Nigériából jönnek érte.

Munkaban nincs doki, gyógyszer sincs – az egyetlen betegellátó valaki Munka kuruzslója. Dolgát eddig nem látott, nem tapasztalt módon teszi: két, láncszemekből álló fűzér, végükön szárított vadmangóval segít a diagnosztikában. Háta mögött, egy takarón, hasi görcsökkel küzdő páciense. Kérdésemre, hogy miképp történik a kúra, bájos mosolynál nem több a válasz. Godwin szerint Wumba és Bamendába is el szokták hívni/vinni, hogy segítsen a baj megállapításában. A rossz varázslatot is el tudja távolítani, természetesen.

Mindenek ellenére és mellett a hangulat idilli; internet, telefon, fürdőszoba, villanyáram most nem hiányzik. A szomszédos erdőben csimpánzok ricsaja hallatszik, a közeli sziklákról denevéreket gyűjtenek roston sült ínyencfalatnak.

Zoknimból próbálom kimosni a vörös homokot, kevés sikerrel. Nem itt szoktunk mosni, szól rám a tíz év körüli leányka. Odébb megyünk, én folytatom, ő bámul. Nincs szappanod?, kérdi. Nincs. Most nekem sincs, von vállat. Én befejezem a mosást, az esti fürdést is, indulok haza, az ösvényen találkozunk: a szappant hozza. Ő az egyik zoknimat mossa, én a másikat, szó nem esik, nem is nagyon tudjuk egymás nyelvét, és ez egyáltalán nem baj.