A héten country-Sunday péntekre esik, és mert ilyenkor a munkát tiltja a hagyomány, Albert Fon összehívja népét, néhány fontos dolgot közlése érdekében. Az esemény hajnali hatkor kezdődik, még alig virrad, csupán a kakasok kukorékolnak. Halottat hoznak ma haza, ezért a sietség, ugyanis aki a koporsóval találkozik (vagy akár megpillantja azt), az a Fonnal nem találkozhat, közelébe nem mehet, a halottat kísérő túlvilági szellemek miatt. A közlemény tartalma aggodalomra ad okot: a szomszédos fondommal való, nem túl jelentős, megoldható villongásról szólnak, a tárgyalások máris folyamatban, viszont a királyi család életében történő események miatt a Vének bizony ráncolják a homlokukat. Sűrűsödnek az ősöknek nem tetsző történések, ami rossz jelt jelent.

Erről elmélkedünk mi is, pro és kontra, és egyetértünk abban, hogy ilyesféle dolgok, mint amik mostanság történnek, Esu történelmében precedens értékűek.

Elmélkedésre ad okot az is, hogy fiatal feleségnek, bár mindkét férje is szeretné, miért nem születik négynél több gyereke. És mert a havi egy alkalom talán nem elég, naptárt készítünk a „sleep with wife” programhoz. Három hónap múlva a párt visszavárjuk.

Éjjel ítéletidő, soha nem hallott mennydörgés és soha nem látott villámlás (készül az idő a száraz évszakra, közli Godlove), amit háromnapos eső és hasonló időtartamú áramszünet követ. Improvizálunk ahol kell, majd társasági életet élünk, kedvenc témámról, a szellemekről beszélgetünk. Kevin, a hagyományos doki, látva lelkes érdeklődésem, ígéri, hogy, ha akarom, megejti a beavatásom. Ilyen egyszerű lenne a dolog? Hát nem éppen, meséli, mert legutóbb a beavatott alany gyatrán viselte a procedúrát, azóta sem alszik, és hiába takarja el mindkét kezével a szemét, szellemeket lát. Döntésem egyértelmű: a beavatást most kihagyom.

Viszont megtudom, hogy a hagyományos dokin és füves emberen kívül még létezik a gyógyító asszony és a witch-doctor. Újabb téma, ami szintén érdekel! A witch-doki az, aki beazonosítja a gonosz varázslókat, boszorkányokat, akik kárt, betegséget okoznak. Például a 2008-as tűzvészt okozó gonoszt agyonverte Esu békés népe. Egyébként a kólikás betegünket is witch-doctor hánytatta meg, derül ki, kapott is utána védő amulettet. A witchcraft személye? – azt még csak sejteni, így hát titokban marad. Rövid kis szóváltás, pro és kontra, következik arról, hogy „kórházunk” részére kérjünk-e rontás elleni védőamulettet. A döntés megszületik, nem publikus (oka, gondolom, hogy érthető).

A Dualából érkező betegünket már árnyaltabban kérdezem: milyen doki kezeli két hónapja itt Esu-ban? (a jól ismert sztori: a dualai kórházban feküdt két hétig, minimális kivizsgálás, minimális kilépő diagnózis (ezúttal nem a pénz hiánya végett), és mert bajának javulása nulla, Esu-ba jött alternatív kezelésre). Sejtelmünk beigazolódik: HIV-pozitív ő is.

Már nem vagyok finnyás, eszem, ami van, ma éppen főtt vadbanán gyömbéres zöldségfőzelékkel, az asztalon pedig Shakespeare drámája, mint angol irodalom felső tagozatos tankönyve. A magammal hozott néhány sarongnak most hasznát veszem, ruhatáram bővítendő néha így, néha úgy tekerem/bogozom magamra.

Az egyetlen internet lehetőséget az Orange szolgáltatja. Tetűlassú, így nem élek vele, csak hetente. Az 1000 kameruni frankot, akár a reggeltől-éjfélig időt negyedeljük, és türelmet gyakorolunk. Néha sikerül, néha nem. Egy fotócsatolmány kb 20-25 perc, szövegbe foglaltan ideje duplázódik, triplázódik. Letölteni valamit, bármit csak szerencsével lehet. Este gyorsabb lenne, ha nem szünetelne az áram szolgáltatása. Többnyire szünetel.

Délután vendéget kapok: a fiatalok hagyományőrző csoportjának képviselőit. Ők mesélik el Esu eredetlegendáját, azt is tőlük tudom meg, hogy áll még az egykori, első ház, spear-house-nak hívják. Már indulnék is látására, ha nem lenne ennek is egy protokollja. Van. A Fon engedélye szükségeltetik hozzá. Azt viszont megbeszéljük, hogy nekem van videokamerám, ők tudják a történéseket, működhetünk együtt.

A Fon a fejét csóválja: a spear-house a titkos helyek közé tartozik, nem publikus, főképp nőknek nincs ott keresnivalójuk (még jó, hogy a bambuszházhoz nem kértem engedélyt, gondolom, és mélyen hallgatok). Esetleg távolból… enyhül meg, aztán hozzáteszi, hogy nem is tudja pontosan, mert friss uralkodója még a fondomnak, de utánanéz a dolognak. A kígyóházról-ról most hallgatok. Titkos hely az is, szeretném látni azt is. A hit szerint annyi kígyó lakja, ahány része Esu-nak van, mindegyikük felelős valamiért: esőért, termésért, stb (a stb most azt jelenti, hogy még nem tudom, de rövidesen utánajárok).

A holnaputáni vérnyomásmérős szűrővizsgálatunkat jó ötletnek tartja, majd szól a faluhírnöknek, de nyugodtan szólhatunk mi is (a majd azt jelenti, hogy, bár múlt héten megígérte, még nem szólt) Szólunk. 1000 kameruni frankunkba kerül. (Mióta tévéje van, a Fon kicsit szórakozottabb).

(fotó: itt játszik – itt nyugszik)

(fotó: fű-bambusz tető)