Arra nem számítottam, hogy ilyen-olyan munkánk végzése mellett boszorkány és varázslótörténetekkel találkozom, sőt magukkal a boszorkányokkal és varázslókkal, praktikákkal is, akikben/amikben még maga az atya is hisz. Erről elmélkedtem éppen, amikor gennyes bőrfertőzéses kislányt hozott az anyukája. A lányka bőre a kapott gyógyszerek után meggyógyulni látszott, hogy aztán ismét megjelenjenek a gennyes foltok. Mondanám, hogy
Száraz évszak kezdődik: reggel hűvös, délben rekkenő meleg. Reggel nagy lendülettel indulunk, délben kókadunk. Ugyanazon időben résztvevője és megfigyelője is lenni egy helynek, kultúratöredéknek, életformának, nem tudom, lehet-e; a megélt élmények a kétdimenziós eltávolodás függvényében másulnak, változnak. Jogos lehet, hogy mindaz, ami most bizarr, érdekes, különleges stb élményként jelentkezik, nyomasztóvá válna, ha állandó jelzőt kapna.
A HIV-fertőzés, a bélférgesség, a sok gyerek, az írástudatlanság, akár a fényűzés, a mértéktelenség, stb – egy idő után már nem mellbevágó, a látványuk sem sokkoló, megszokottá válik/válhat. Az elemi hat osztályt jelent. Könyve szinte senkinek nincs, annyival marad mindenki, amennyit az iskolában hall: a 6 év alatt lehet sokat és semmit tanulni. Három vagy
Fiam szülinapját ingyenes vércukorszint meghatározással és HIV-pozitív anyák gyerekeinek ingyenes szűrőprogramjának behirdetésével ünnepeljük. A vércukor-screeninget egy naposra, a HIV programot hosszú időtartamúra szánjuk, a templomokban hirdetünk. Mert a magyar nevem nehezen ejtik, az afrikait használják, ezt mindenki érti, a szülinapnak és a vércukormérésnek együtt örvendezünk, a HIV szűrőprogram megértése viszont némi gondot okoz. Sebaj; a
A hagyományos gyógyító (traditional healer) és füvesember (herbalist) között nincs különbség; ők azok, akik gyógynövényekkel gyógyítanak, ezek nevét, hatását őseiktől tanulták, a tudás nemzedékről-nemzedékre terjedt. Szellemvilág segítségét nem kérik, a gyógyításhoz viszont különféle növényeket használnak, ezeket a ház körül termesztik, vagy a sokórányira levő erdőkből hozzák. Mr. Joseph, a füvesemberek egyike, kérdéseinkre szívesen, élénken válaszol.
Shella állítja, hogy nem elég a heti 5000 kajára. Pro és kontra érvek után átvesszük a konyhát, Godlove és én. Titokban örülünk, hogy végre kevésbé olajosan ehetünk, titokban Shella is örül, hogy nem kell főznie, ergo titokban mindenki elégedett a döntéssel. Én biztos vagyok abban, hogy Godlove tud főzni, ő biztos abban, hogy én tudok,
10 éves. Nagyapja hozza, nagyon beteg, láza 40 fok fölött, sokplusz malária. Ő marad, nagyapja elmegy. Beállítjuk a kezelést, délután négy óra van. Az infúzió csöpög, ő elalszik. Reggel láztalan, senki nem látogatja. Délben eszünkbe jut, hogy éhes lehet. A kekszet és banánt elveszi, vizet kér. Kérdéseinkre igen és nemmel válaszol. Testbeszéd? Nincs. Nem sír,
Csütörtök: hajnali hatkor, mi, itt, reggel, harsog a zene. Ma nem vagyok ráhangolódva, kávé, reggeli, majd szedem a sátorfámat és indulok „munkába”. Útközben kedvem kerekedik, Omo buni, Good morning vagy egyszerűen csak mosoly, enyhe meghajlás, az aprókák integetése; a pálmákkal, kávécserjékkel, vadgesztenyével szegélyezett utca él. A csapatunk jó: Archile a legjobb sebész, Shella a legjobb
A héten country-Sunday péntekre esik, és mert ilyenkor a munkát tiltja a hagyomány, Albert Fon összehívja népét, néhány fontos dolgot közlése érdekében. Az esemény hajnali hatkor kezdődik, még alig virrad, csupán a kakasok kukorékolnak. Halottat hoznak ma haza, ezért a sietség, ugyanis aki a koporsóval találkozik (vagy akár megpillantja azt), az a Fonnal nem találkozhat,
Hétnek vége és hétköznap közt alig van különbség, azaz nincs is. Hétvégi szolgálatot a környéken csak mi tartunk, betegforgalmunk többszörösére nő ilyenkor, kell ez a fennmaradásunkhoz és a novemberre tervezett centrifugavásárláshoz, így hát idejét kihasználjuk, késő délutánig dolgozunk. Az EKG masinának fura híre terjedt, mármint az, hogy minden bajt meglátunk vele, sőt ideig-odáig boldoggá teszi
