Blog

Multipurpose Farming és Uniós támogatás

Esu Kamerun északnyugati régiójában fekszik. Kb. harmincezren lakják, őslakosok és Nigériából bevándorolt hausza és fuláni muszlimok. Az őslakosok 90%-a keresztény, 10%-a megtartotta ősi vallását. A helyi keresztények és bevándorolt muszlimok békésen élnek egymás mellett, egymás szokásait, ünnepeit, hagyományait és vallását tiszteletben tartják, egymással cserekereskedelmet folytatnak, gyermekeik közös iskolába járnak. A törzs vezetője a Fon (törzsi király). A muszlim közösséget az „ardo” képviseli. A törzset érintő kérdésekben mindkét vezető véleménye számít – írtam négy évvel ezelőtt, és ez nem változott azóta sem.

41

Fotó: A Fon

A helyi rendőrőrs főnökével találkozom, a kölcsönös udvariassági formulákon kívül nem nagyon akad társalgási téma, ezért a Boko Haramról kérdezem. A Nigériából támadó terrorista szervezetről mindenki hallott az északnyugati régióban (Northwest) levő Esuban, de túl messze vannak, a távoli Extreme North nevű legészakibb tartományban, ahhoz, hogy tényleges veszélyt jelenthetnének, állítja. Attól sem kell félni, hogy az ország belseje felé terjeszkednének, a hadi erejük sem a régi már, és hát a kameruni állam felkészült az esetleges támadásokra. Nem csupán a közúti ellenőrzést szigorították meg, hanem a nigériai határ mentén több katonai tábort hoztak létre, így Esuban is létesítettek egyet a közelmúltban. Egyébként jó, hogy kérdezem, mert a lakásomat is fokozottabban ellenőrzik majd, és ha Wumba van utam, akkor, ha gondolom, adnak mellém kísérőt. Hát ezt nagyon nem szeretném.

42 

Fotó: Térkép

A Fon szerint sem jelentenek valós veszélyt, csak az északi határon, ott is azért, mert ezt megengedi a könnyen áthatolható határsáv; az északnyugati régió sűrű esőerdői, hegyes területei alkalmatlanok a hirtelen rajtaütésekre, állítja a törzsi király. Kérdésemre, hogy szerinte mi oka a támadásoknak, egyszerű a válasza: a nyugati életformát ellenzik, ez ellen támadnak. A palotában jelenlevő muszlim vendég egyetértően bólogat: nincs semmi más oka, és ez is érthetetlen, mert ők is használnak telefonokat, autókat, stb.. amik szintén a nyugati életforma termékei. Azt is hozzáteszi, hogy ők is elítélik az iszlamista szélsőséges alakulatokat.

A Fon is a legmesszemenőbb támogatásáról biztosít: hajnalonként sms-t küld, hogy megtudja, minden rendben van-e.

Ami nekem hajnal, az itt reggeli öt órát jelent. Oka van ennek is, mert később már rekkenő a hőség munkához, bármihez. Az alvásra szánt idő is elég, este 9 után már mindenki alszik.

43

Fotó: Avokádófa

Hogy a remek állapotban levő házat nem használja senki, és eladni sem tudja a tulajdonosa, mert a megbontott sírgödörben fekvő megbolygatott lelke kísért éjszakánként, hogy Esu szent fájában a nagy ősök szellemei laknak, ezért bántani őt nem ajánlatos , az már természetes nekem is, mint ahogy az is, hogy mindenkinek van telefonja, és ha kreditje nincs is, zenét lehet hallgatni rajta. A kredittel sincsenek nagy gondok, mert valamelyik telefontársaságnak mindig van promóciója (jelenleg három társaság van Kamerunban), amikor ingyenesen lehet órákon át beszélni. Most éppen az Orange ünnepi ajánlatának örvendezik mindenki, fogynak is a SIM-kártyák, amiket majd, a promóció lejártával kidobnak vagy lecserélnek mással. Ez az oka annak is, hogy szinte mindenkinek három telefonszáma van, és mikor egyiket, mikor másikat használja, de ha a három SIM-hez három telefonja is van, akkor hívható mindhármon.

44

Fotó: Grandpa

A Fon azt mondja, hogy neki is van NGO-ja, Royal Multipurpose Mixed Farming csoportnak hívják, és mutatja is a bejegyzését tanúsító dokumentumokat. Érdeklődési területe a földművelés, mondja, mert a szavannás térség erre a legalkalmasabb. Projektjét támogatja nem csupán a kameruni állam, de az Európai Unió is, mutatja, és tényleg így van. Egyre inkább itthon érzem magam.