Segélyszervezet önkénteseként Esuba érkezett. Az ünnepeket a városban töltötte. Ott is maradt, mondván, hogy azt hallotta, Esuban nem biztonságos. Visszahozták, mert ittlétének megszervezése elég sokba került a segélyszervezetnek; az ügy kivizsgálásra került, azaz megmagyarázták nekik, hogy ez a biztonság nem az a biztonság, és pánikra semmi ok, itt minden rendben van. Visszavitték ismét a városba – jönni fog majd, mondták. Az jó, mert még tart a tanév, ugyanis tanítani fog (ha megtanulta a nyelvet, persze – mert az ő angolját itt nem érti senki). Van ideje bőven: két évig lesz itt. Ha visszajön, persze.

Hajnali hatkor indulunk; Godwin hajszálpontos. A motoros is: négyezer, közli – ennyit kell fizetnünk az egyórás útért, tovább majd gyalog megyünk.

Vasárnap szétoszthatjuk a vitaminokat, tervezünk; Godwin nem jár templomba. Imádkozni szokott – ébredéskor, minden reggel. Nem bántok én senkit, mondja, akkor meg minek.
Ez itt mahagóni, az meg olajprés, a vadhúst ezen füstölik, ott élnek a csimpánzok, amott vadásszák a denevért, roston sütik meg – mutatja útközben. Órákon át kutyagolunk, völgybe le, hegyre fel. Délutánra megérkezünk.
Ez itt meg a földem, amit valaki beültetett, dohog mérgesen.
Van róla papírod?
Papír? Minek?
Hogy a tulajdonjogod bizonyítsd.
Tudja a falufőnök.
Hiába, ha más használja.
Ez a baj, épp ezt mondom: hogy más használja.
Ha volna papírod róla, bizonyíthatnád.
Tudja a falufőnök, nem érted?!
Értem. De ha a kínaiak ide építik az utat, akkor nem kapsz pénzt a földedért, ha nincs papírod róla.
Senkinek nincs.

Shella férjhez akar menni – nagyon. A férjjelölt még egyetemista, baptista pásztor lesz belőle. Most a Bibliát fordítják – angolból törzsi nyelvre. Felkapom a fejem, érdekesnek hangzik, társalgást kezdeményezek.
– Nem nagy munka ez?
– Bizony az.
– Miért kell lefordítani? Esu nyelvét csak Esu törzse beszéli, úgy tizenötezernyi ember.
– Hogy értsék.
– A szentmise, példabeszéd, tanítás amúgy is két nyelvű (a pidgint, amit a legtöbb ember ért, váltja a helyi nyelv). És ha a Biblia, mondjuk, egy szimbólumgyűjtemény, akkor azt hogy fordítjátok egy olyan nyelvre, ahol a hangsúlyon múlik minden?
Mosoly a válasz. Tovább kérdezek.
– Aki olvasni tud, az többnyire az angolt is érti, de a pidgint biztos – miért nem pidginre fordítjátok? Azt mindenki beszéli Kamerunban.
– Mert az nem hivatalos nyelv.
– A törzsi nyelv hivatalos?
– Igen.
– Csak olvasni és írni nem nagyon tudja senki, ugye?
Udvarias mosoly.

Dexát kapott és tramadolt, az állapota mégsem javult, jelenti a registered nurse, akinek gyógyszerjavallati joga van. Lábfájásról panaszkodott, reumás, egészíti ki. – Megnézted a lábát? – Nem. – Benőtt a körme.
– Miért a kinines infúzió?
– Láza van, maláriás.
– És miért kap amoxicillint?
– Fáj a hasa, hastífusza van.
– És a nehézlégzés meg a bokavizenyő?
– Witchcraft.
– Nem gondolhatod komolyan!
– Mindenki tudja.
– Nagyobb a baj, mint gondoltam.
Igen, senki nem, és mindenki tudja: a bűvös szó a túlélés, kétszeresen is. Egyrészt a kórt, a bajt, a betegséget. Másrészt meg a kezelést. Alig jobb az „kórházilag”, mint hagyományosilag. Itt is protokoll, ott is protokoll, hatásmechanizmus, mellékhatás elhanyagolható, adagolás megközelítőleg, persaccra, ránézésre. A beteg, ha nagy a baj, mondjuk vakbél gyulladt be és kórházba kell menni, összehívja a családot, rokonságot, barátokat, szomszédokat, hittársakat, akit csak lehet, hogy közadakozzanak. És megteszik – mert „ma rajta, holnap rajtam”.

Nincs hastífuszom, az ellenanyag a védőoltás miatt van, azért pozitív a teszt, mondta a másik, Wumba küldött önkéntes, amikor maláriás volt (és kórházi ellátásra szorult); és igaza volt.
Wumnak két kórháza van: az államiban két orvos dolgozik, egy belgyógyász és egy sebész, az egyháziban (katolikus) pedig egy (épp néhányhetes szabadságon), összesen három tehát az orvosok száma. Az ellátottaké pedig százezer nagyságrendű.

Kilenc éves és még nem ír, nem olvas, nem is számol fejben; naponta hat órát ül a suliban. Ül. Füzete, tolla vagy ceruzája nincs, vagy ha van is, egyik vagy másik biztos, hiányzik. Házi feladat? Kinek, mivel és hol? A fotón a két gyerek szobája.

Fulániak: az írástudatlanság mondhatni általános. És a vallásnak ehhez semmi köze. A muszlim gyerekek éppúgy járnak suliba, mint a keresztények, ha nem laknak nagyon messzire, a hegyekben. Ha meg ott laknak és életmódjukból kifolyólag állandó vándorúton vannak, akkor az egyetlen hegyi/erdei suli nem elég; a többibe pedig nem érnek be és vissza.

Fuláni betegeink nagy bánata, hogy „kórházunknak” nincs konyhája. A beteggel ugyanis, legyen az gyerek, vagy felnőtt, egy egész csapat érkezik (férj vagy feleség(ek), ezek testvérei, szülő, nagyszülő, testvér, unokatestvér, feleségtárs és azok gyerekei): letelepednek, mosnak, mosakodnak, szünet nélkül cseverésznek, imádkoznak, esznek, mosogatnak, pihennek, alusznak, felébrednek, mosnak, mosakodnak, tovább cseverésznek, imádkoznak, esznek, mosogatnak, és ha nincs elég helyünk, éjszakára hazamennek.

Segélyszállítmány érkezett, öt nagy kartondobozzal és magas vámköltséggel. Négyet kidobtunk, azaz elégettünk, mint használhatatlant, egy megmaradt. A fluconazolt pedig sikerült végre beszereznünk: Diflucan néven forgalmazzák a feketepiacon; for donation only, not for resale, ezt írja a dobozon.