Vasárnap. Gyors leltár: kávém fogytán, ha nagyon ügyelek, azaz napi kétszer egy kiskanállal, akkor még kb egy hónapig kitart. De ha fekete teával elegyítem, akkor elég kb hat hétig is. Caminós gyakorlat, ott bevált, itt is be fog, marad a tea kávéval (instant granulált kávét ugyanis csak Bamendában kapni, oda pedig egyhamar nem megyek). 100 kameruni frankért két kistasak mosóport kapok, fél tasak elég a heti mosáshoz.

Reggelire olajban pirított vadbanánszeletek, főtt földimogyoró, két édes banán.

Csendes stúdium, beszélgetés, egyetértünk abban, hogy a „kórházunk” több alkalmazottat nem bír meg, így is nagyok a költségek. És megérkezik Virginie, a szülésznő, valamint két matrac, egy ruhaaggató, egy ágy, rengeteg bőrönd; együtt fogunk dolgozni, mosolyog. Mi bámulunk rá, ő ránk, aztán én Polycarpra. Hogy ki hívta Esu-ba Virginie-t? Most éppen senki. Áprilisban beszélt Polycarppal, most pedig elindult. Hogy most nem aktuális az ajánlat-kínálat? Nem baj, akkor visszamegy Bamendába. Szerződés, megbeszélés, egyeztetés szóba sem kerül, gond sehol, két matrac, egy ruhaaggató, egy ágy, rengeteg bőrönd, Virginie utazik vissza. Szeretlek Afrika.

Az ebéd főtt vadbanán, spenótszerű, pikáns főzeléköntettel. Finom; azaz éhes vagyok; azaz finom. A lassú esőben vasárnap délutáni sétára indulunk, tanakodunk: a mozgásképtelen betegeinkhez házhoz megyünk, és ezt is kihirdettetjük a templomban. A Fon is hazajöhetne már Európából, sokat segítene, ha kidoboltatná szerte a faluban, és holnaptól elkezdhetem a nyelvóráimat (törzsi nyelvet szándékozom tanulni) … valahol itt tartunk, amikor megpillantom a leprást. Ugyanazon a padon ül, ugyanabban az ingben, mint két évvel ezelőtt. Megismer, messziről int, mutatja, hogy kiújult a baja. A lepra kezelése nem ingyenes, neki pedig nincs pénze gyógyszerre – és ennyi. No, meg annyi, hogy, bár a lepra régi kórság, terjedésének még mindig nem tudni a módját. És talán még annyi, hogy néhány éve még álmodni sem mertem hasonló találkozásról.

Azon töprengek, hogy mi legyen a malária-megelőzéssel. A Malarone és Lariam itt hatástalan, mellékhatásai miatt amúgy sem szedném fél évig. A doxiciklin viszont hatásos, a fél év viszont sok. Godlove háromhavonként végez egy háromnapos kombinált preventív kezelést, Polycarp szintén. Mindenki volt már maláriás, Afrikában élni enélkül nem lehet, mondják. Szóval nem tudom. Azt viszont igen, hogy a túracipőm talpa csúszik a nedves agyagon, ezért az inkább-malária-mint-lábtörés mentalitásával strandpapucsra váltok. Egyébként is itt mindenki azt hord (gondolom, hasonló okból).

Útközben megállunk itt-ott néhány válasz, jótanács stb erejéig…

Kapunk is nagyon sok száraz földimogyorót. Néhány percnyi főzés után kellemes ízű csemege lesz belőle, éhen nem halunk, és amíg mogyorózunk jókat csevegünk: pidginül. Az állami kórházak a legolcsóbbak, mesélik, utána következnek az egyháziak, majd a magánkórházak. Egy császármetszés ára 150 000 kameruni franknál kezdődik (kb 250 euró), ha nincs, akkor császármetszés sincs. A kameruni nők imája a természetes úton történő szülésért szól. És a férfiért, akit nem kell eltartani; a sok feleség a jómód jele, állítja Godlove, mert a több feleség munkájából remekül megél egy férfi.

Hétfőn kezdődik a suli – már akinek van egyenruhája és pénze a tandíjra. Akinek nincs, annak nem. A van annyira elfogadott, mint a nincs. Tény és semmi más. Itt nincs megkülönböztető értéke. Az öregkor is tiszteletnek örvend, akár vagyonos, akár nem. Ők azok, akiknek nincs.

Dolgozunk, nyugisan, mint akinek ideje elfogyhatatlan, néhány szóban megvitatjuk a prioritásokat, Godlove átszól a laborból, hogy ismét ott az apró kis lény a bőrkaparékban, és ha sietek, akkor láthatom, ahogy mozog. Sietek és látom, tényleg ott a kis bőrgiliszta, milliónyi apró kis lény a nyirokedényekben, vérerekben, bőrben. Szúnyogcsípéssel terjed ez is, évekig él, szaporodik tünetmentesen, mint remek, testreszabott táptalajban, az ember szervezetében. Te, mint táptalaj, én, mint táptalaj, sok milliónyi baktérium-giliszta párosnak, nem túlságosan biztató, summázzuk Godlove-val. És ha ez ilyen gyakori itt (már a negyedik pozitív bőrleletünk), akkor nem árt bekapni néhány Albendazolt és doxiciklint. Egyetértünk ebben is. Folytatjuk a munkát, majd megszerkesztjük a helyi hospice-tervet.

Bambuszból készült handmade lemeztartó (bambusz-szegecsekkel összeillesztve), rajta a bőrkaparék.

Délután az idős traditional doctor-hoz látogatunk; tudását ő is őseitől tanulta, füvekkel kúrál, akár a többi. Láznak, maláriának egy a szere, akár a bélfájdalomnak és bélgilisztának. Ő főképp a féloldali fájdalmakra és bénulásokra szakosodott, pengével kis vájatokat karcol a bőrbe, abba helyezi a csodaszert. A következő gyógyító aktusra meghív engem is, ígéri. Ő már nem megy messze vagy annál is messzebbre beszerezni a gyógyító füveket, háza mellett termeszti őket. Megelőzésre nincs szere. Négy fia közül egynek adta át tudását; az az egy Dualában kúrál, csak a porokért jár haza Esuba. A látogatás kellemes, és mert mindenki, akinek háza küszöbét átléped, megkínál valamivel, itt egy élő tyúkot és zacskó mogyorót kapunk ajándékba, amit hálásan köszönünk. A látogatás örömére édes, szirupszerű bambuszbort iszunk.

A gyógyítás helyén, azaz a „templomban”. Nincs itt semmi hókusz-pókusz, porok vannak és főztök, középen a gyógyító szellemnek ajánlott, földre loccsantott bambuszbor helye. Titkok sincsenek, ha akarom, láthatom majd a gyógyítás aktusát.

Este arról beszélünk, hogy az igazi afrikai sámánok fenn, északon élnek, nagyon elszigetelt, kis közösségekben. Hogy mi a különbség az ott és itt élők között? Itt nincs pénz, de van étel, sokféle-fajta, csak az emberek lusták változatosan főzni, ott pénz van és kaja nincs, a kevés eső és víz miatt az emberek bőre száraz, ők maguk meg soványak, szikárak. És ha már kajáról van szó, akkor az ajándékcsirkét holnap levágjuk és megesszük.